Anma

A masszázs a legrégebbi gyógyeljárások közé tartozik. Az emberek már ősidők óta alkalmazták önmagukon a masszázst, ösztönösen nyomkodva, gyúrva és simogatva a fájó testrészeiket. Később tudatosan is kezdték művelni és alkalmazni. A legrégebbi masszázsról szóló kínai feljegyzés Kong Fu-tól származik i.e. 2700-ból.
A masszázst orvos papok végezték, és a test aktív és passzív tornájával (Tai Chi) kombinálták. Ebből ered az akupresszúra (ujjnyomásos pontmasszázs) tudománya is. Egyesek szerint Kínából ered a thai masszázs is, melyet különleges kimozgatási technikája jellemez.
Japánba az időszámításunk szerinti hatodik században jutott el a buddhizmus, és vele a kínai filozófia és kultúra. Az anmo művészete, japánul anma (a szó masszázst és masszőrt is jelent), más gyógyító eljárásokkal honosodott meg a szigetországban. Az egyik érdekes technika volt a tao-jinn, amely seregnyi gyakorlat révén javítja az egészségi állapotot, és fejleszti az érzékek feletti uralom képességét. A tao-jinn, a gyúrás és a dörzsöléses eljárások sok tekintetben hasonlóak a mai shiatsu masszázshoz. Az elmúlt 4500 év alatt sok feljegyzés készült az akupresszúra változatairól. A masszázsok módszerei rengeteget változtak, ennek ellenére a shiatsu máig őrzi eredeti vonásait.
A tizenhetedik századi Japánban kizárólag vakok foglalkozhattak az anmával, mert a világtalanok tapintási érzéke érzékenyebb és fejlettebb a látókénál. A vakok kezén az anma a megérzések művészetévé vált.